2017-05-26 12:03:00

"The me me me generation: az éntelt generáció" - hogyan szólítsuk meg a fiatalokat?

"The me me me generation: az éntelt generáció" - így kezdte Sas István a prezentációját a portálunknak eljuttatott sajtóanyag szerint. A neves szakértő előadásából kiderült, hogy az általa nárcisztikus- és selfie-generációnak hívott fiatalok végletekig vágynak az elismerésre, óriási a szeretethiányuk és egyáltalán nem lehet őket befolyásolni. A szakember szerint teljesen másképp kell a Z-generációt megszólítani, mert ők szórakozást és élményt várnak, szeretik, ha részesei lehetnek a folyamatoknak és megszállottan vágynak az elismerésre. 

Nagy a nyomás a Z-generáció tagjain
Sas szerint nagyon fontos azt figyelembe venni, hogy egyik korábbi generáció sem volt akkora tehertételnek kitéve, mint a Z: egyszerre rengeteg információt kell feldolgozniuk, többféle személyiséget kell kialakítaniuk és kezelniük a cyber-térben, mindamellett el kell viselniük a közösségi magány jelenlétét a mindennapjaikban.

A TNS Hoffmann kutatócég által - a Z-generáció körében - készített felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek nagyon fontos szerepet tulajdonítanak a családnak, a szülői példa pedig erőteljesen felértékelődött a számunkra. Jelen van a mindennapjaikban a jövőtől való félelem, valamint kimondottan tartanak a szűkülő anyagi forrásoktól. A jövőképpel kapcsolatban azonban az látszik, hogy nincsenek kiemelkedő igényeik, megelégszenek egy multinál betöltött menedzseri pozícióval, valamint egy biztos családi háttérrel.

Nem élik meg teljes egészében az adott helyen és időben történő eseményeket

Székely Levente, a Kutatópont kutatási igazgatója szerint: "A Z-k mindig máshol vannak, sosem élik meg teljes egészében az adott helyen és időben történő eseményeket. Hiába vannak jelen egy eseményen, akkor is mással chatelnek!" A szakértő szerint a nyugati és a hazai Z-generációs fiatalok jelentősen csak a pénzügyi helyzetükben különböznek, minden másban nagyon hasonlóak a szokásaik. "Jellemző rájuk a konformitás (elfogadják azt, ahogy szüleik élnek), a bizonytalanság (céltalanság, elkötelezettség hiánya) és passzivitás (nem tagjai civil szervezeteknek, apolitikusak)" - teszi hozzá a kutató.

Információfüggők és türelmetlenek 
 

"Net generáció, digitális őslakók. Bedrótozva élnek, az információáramlás megszokott számukra. Az új információ iránti szükséglet szinte addikciós szinten van, a sok információ küldése és fogadása okozza a komfortot a számukra" - mondta el dr. Kalamár Hajnalka, klinikai szakpszichológus és tréner. "Türelmetlenebbek a korábbi generációk tagjainál, mert megszokták, hogy mindent azonnal megkapnak, ezért agresszív kitörések is sokkal inkább jellemzőek rájuk, ha valamit mégsem sikerül azonnal megszerezni, ezt egyszerűen nem tudják kezelni!"

Nick Sohnemann jövőkutató, a Fururecandy ügyvezetője és alapítója szerint a mai Z-generáció tagjai kevésbé lojálisak, ezért figyelmük a folyamatosan változó tartalmakkal és innovatív megoldásokkal tarható fent. A cégeknek, akik őket akarják megszólítani bátrabbnak és kreatívabbnak kell lenni, szerinte Európa jelentős lemaradásban van e téren az Egyesült Államokhoz képest.

Forrás: HR Portál