2017-05-26 11:46:00

Jó munkáltatói márkával bevonzható a tehetség

Egy profi HR menedzsmenttel időt és komoly költségeket is meg tudunk takarítani a toborzási- kiválasztási folyamatokban, és hosszú távon megalapozhatjuk a vállalat eredményességét. 

Bár azt már a legtöbb vállalat felismerte, hogy egy a jól pozicionált munkaadói márka döntő fontosságú a cég életében, kevesen vannak, akik külön összegeket fordítanak erre. 

Pedig az employer branding egyértelműen értelmezhető hosszú távú befektetésként, hisz eredménye a cégnél dolgozók elköteleződése, és a munkavállalók cégünkhöz vonzása. 

És hogy e két szempont miért vállt kiemelkedően fontossá napjainkban? 
Az álláspiacon harc folyik a jól képzett, specifikus skillekkel rendelkező munkaerőért, kifejezetten azokon a területeken, ahol a piac felvevőképessége jóval meghaladja a jelöltek számát, azaz például a mérnöki és IT terülteken. Ezért hatalmas versenyelőnyt jelenthet, ha képesek vagyunk különbözni a konkurenciától, és olyan pozitív színben tudunk feltűnni az emberek előtt, hogy önszánt, belső motivációtól vezérelve akarjanak nálunk dolgozni, ne nekünk kelljen körmünk szakadtáig küzdeni értük. 

Másfelől az álláskeresők személyisége, a munkahelyi elkötetezettség nagyot változott az elmúlt években. Könnyebben, gyakrabban, és gyorsabban váltunk munkát, folyamatosan keressük az új kihívásokat, fejlődési lehetőségeket, akár országhatárokon túl. Ezért sosem volt még ilyen fontos, hogy a vállalat képes legyen olyan légkört és szakmai hátteret biztosítani munkavállalóinak, amelyben képesek hosszú távon elköteleződni.

A toborzási folyamatoknál így ideális esetben nem pályázókkal, hanem jelöltekkel találkozunk. A különbség az, hogy az utóbbiaknak belső motivációjuk van a pozícióval kapcsolatban, és nem csak EGY állást pályáznak meg, hanem AZ állást a MI CÉGÜNKNÉL. Emiatt érdemes komolyan megvizsgálni és erőfeszítéseket tenni az employer branding építésére. 

A vállalati imázs építésére számtalan eszköz áll a HR -es rendelkezésére, és szoros együttműködést követel a marketinggel, PR-rel, és személyzetfejlesztéssel is, de vállalatvezetési felelősségkörbe tartozik. Az, hogy ki, hogyan csinálja, és vesz-e igénybe külső támogatást,függ a cég méretétől, szakterületétől, dolgozói számától, és még nagyon sok tényezőtől. A cél viszont azonos.

A mondás, ami szerint az emberek nem fognak emlékezni arra mit tettél, csak arra, hogy milyen érzelmeket váltottál ki belőlük, nagyon igaz vállalati szinten is. 

Fontos, hogy mindenki, aki kapcsolatban áll a cégünkkel: befektetők, alvállalkozók, partnerek, újságírók, civil szervezetek, munkatársak stb. ugyanúgy pozitív gondolatokat társítanak a céghez.

Ez csak nagyon jól megtervezett, tudatos, és következetes munka eredményeként valósulhat meg, hisz ha a cég "vizet prédikál de bort iszik", éppen az ellenkező hatást éri el. Hiába kommunikáljuk fennhangon a CSR-ünkről, ha közben a vállalatunk tevékenységével szennyezi a környezetet. Hiába teszünk törekvéseket a jó munkahelyi légkör megteremtésére, és figyelünk a belső PR-re, ha egy munkatárs ismerőseinek nem nyilatkozik pozitívan a munkahelyi légkörről.

Ezért érdemes pontosan meghatározni a cég munkaadói márkáját, arculatát, elveit, céljait, és hogy ezeket hogy tudjuk átültetni a gyakorlatba, hogyan emelhetők át munkáltatói elköteleződéssé. 
Jó, ha minden új kolléga motivációjával, céljaival, elveivel pontosan tisztába vagyunk.

Akkor maradnak a cégnél, és akkor viszik annak jó hírét, ha jól érzik magukat, motiváltak és megbecsültek.

A vállalatok legnagyobb értéke a munkaereje szellemi tőkéje, szaktudása. Ezt azonban nem lehet megvásárolni, sem birtokolni, maximum hosszabb-rövidebb időre kölcsönözni. A vállalatok számára fontos, hogy ez az idő inkább hosszú távú legyen, meg tudja tartani értékes tagjait, az újakat pedig mindenféle nagyobb erőfeszítés nélkül képes legyen bevonzani a jó hírneve révén. 

A HR-esek szerepe tehát kiemelkedő ennek ez ideális állapotnak az elérésében, és eredményességének kulcsa a PR-ral és marketinggel való szoros együttműködés.

 

Forrás: HR Portal